* ROŽŇAVA -  VÁROS ÉS EMLÉKMŰVEI   * KÖRNYĚK EMLĚKMŰVEI
  * 300  BARLANG ÉS SZAKADÉK    * KÖRNYÉK TÉRKÉPE   * KERÉKPÁR TÚRÁK   * TERMÉSZET   * SZÁLLÁS

 A VÁROS EMLÉKMŰVEI

ROZSNYÓ
KATEDRÁLIS

Szűz Mária Menybemenetele gótikus templom (katolikus), a XIII. században épült, eredetileg plébániatemplom, 1776-tól püspöki székesegyház, kb. 1304-ben fejezték be. Az első építmény az országban akkoriban dúló belpolitikai csatározások idején, 1458 - 1466 között súlyosan megrongálódott, a XV. század 70-es éveiben felújították és csak a XV. század 90-es éveiben, Bakócz Tamás érsek idején kezdték az átépítést, amelyben már részt vettek a kassai (Košice) kőfaragók is. Ezeknél a munkálatoknál bebizonyosodott, hogy a templom mérete nem elegendő a lakosság számbeli növekedéséhez képest, ezért hozzáfogtak az északi, Szent Kereszt kápolna építéséhez, amely eredetileg bányász-kápolna volt és csak később nevezték el Bakócz-kápolnának a reneszánsz portál feletti felirat szerint (1516), rajta Bakócz Tamás érsek címerével. A portál Vincent mester műve Dubrovníkból (Raguza). A kápolna építésében eperjesi (Prešov) építész vett részt János mester műhelyéből. A kápolna építését 1518-ban fejezték be. A templom belsejét 1776-ban alakították át, miután Rozsnyó püspöki székhellyé vált, ekkor a plébániatemplomot katedrálissá alakították. Egyidejűleg a volt bányász-(Bakócz)kápolnát kettéválasztották felső és alsó részre, hogy helyet adjanak a könyvtárnak, sekrestyének és a téli kápolnának. A templom legutolsó teljes felújítása 1938-ban történt, a Neiti Szent ereklyéjének behozatala századik évfordulójának ünnepe alkalmából. A felújítási munkálatoknál a Jézus szíve kápolnában középkori falfreskók maradványait találták. A templom eredetileg torony nélkül épült, csak egy kicsi tornyocskával rendelkezett, amely sajnos villámcsapás miatt leégett. A XVII. századból származó írásokban egy fából ácsolt harangtornyot említenek a templom mellett. A mai tornyot 1778 - 1779 között építették Mayer J. helyi építész vezetésével. A főoltár későbarokk 1779-ből, Gode J. műve. Szent András szélső oltára klasszicista stílusú 1828-ból. A szószék barokk-klasszicista Gode J-tól, kb. 1770-ből. A márvány keresztelőmedence klasszicista műalkotás 1828-ból.

Katedrála - Rožňava

Katedrála - Rožňava

Katedrála - Rožňava



Katedrála - Rožňava

Katedrála - Rožňava

Rozsnyó legértékesebb műemléke a későgótikus, Szent Anna Harmadmagával elnevezésű táblafestmény 1513-ból, Szűz Máriát ábrázolja anyjával, Szent Annával és a kis Jézussal a középkori bányászatból és kohászatból ellesett jelenetek ábrázolásával a háttérben - ismeretlen mester alkotása.

Rožňava - katedrála - zvon

Rožňava - kat. kostol sv. anny

Rožňava - kat. kostol sv. anny

Nápis na vežkom zvone: ANNO CENTENO   DIOECESIS   ROSNA VIENSIS   CAPITVLVM   ROSNAVIENSE.     PIO IX. PONTIFICE MAXIMO   SANCTAM CATHOLICAM DEI ECCLESIAM   IMPAVIDE ET GLORIOSE GUBERNANTE,   FRANCISCO JOZEPHO I.   HAEREDITARIO   AUSTRIAE IMPERATORE   HUNGARIAE,   CROATIAE ET DALMATIAE   REGE A POSTOLICO   CLAVUM IMPERII TENENTE.     GEORGIUS I. EPISCOPUS   ROSNAVIENSIS H.T.XI.   DIOECESIS ERECTAE SECULARIA RECOLENS FESTA,   MAGNÆ HUNGARIÆ PATRONÆ   ME DICAVIT, ANNO REPARATAE SALUTIS   1876   IGNATIUS HILZER   CS.ET REG. AULICUS   CAMPANARUM CONSTRUCTOR.   FILIUSQUE ILLIUS: PETRUS.   HAS QUATUOR CAMPANAS   V. NEOSTADII COMPOSUE RUNT.   Menši zvon: IN HONOREM   SANCTI JOANIS NEPOMUCENI,   DIOECESSIS ROSNAVIEN.   PATRONI.   FUSA SUM PER FRATRES BUCHNER CASOVIAE 1928     A MDCCCIXXVI FUSA   AC A MCMXVII FINIBUS BEIIICIS REQUISITA   ANNO D: MCMXXVIII   OPIBUS CAPITULI, CLERI DIOEGESANI FIDELIUMVE   NOVITUS AD VITAM REVOCATA   MISERIGORDIAS DOMINI IN AETERNUM CANTABO.   Malý zvon: SANCTE JOZEPH   GIORIOSE VIVENTIUM MORTUORUMVE PROTECTOR,   ORA PRO DEVOTO PRAEPOSITO   QUEI ME IN VICEM ANTIQUAE IMMANI BELLO REQUISITAE   MAGNIFICE FUNDI IUSSIT.   A.D. MCMXXVIII.     FUSA SUM PER FRATRES BUCHNER CASOVIAE 1928
RV
retep.sk (c) 2002 - 2015